Először azt a címet szerettem volna adni a mai napi gondolatnak, hogy hibázni emberi dolog. De úgy érzem, túlságosan is széles körre vonatkozik, egy, az igazi, mainstream közhelyek közül és túlságosan is felment a hibáink alól - legalábbis személy szerint engem biztosan. Szembe nézni az igazsággal, ha máshol még nem is, de minimum ezen a felületen, már keményebb dolog. Vágjunk hát bele!

Hiszek a tökéletesség létezésében. Meg-megjelenik egy pillanatban, egy mosolyban, egy csókban, egy naplementében. Azonban a hajszolásába éppen tünékeny jellege miatt lehet könnyen belebukni.
Ennek ellenére mi - oké, én:) - napi szinten törekszünk rá, hogy a maximumon teljesítve tegyük életünk minden apró részletét tökéletessé. Legalább látszat szinten, ha máshogy nem megy.

Az életünk tele van közösségi platformokkal, amelyeken mást sem látunk csak az 'éppen-barátai-körében-ünneplő-és-önmagát-roppant-jól-érző' volt osztálytársainkat, 'szakmai-elismerését-átvevő' volt kollégánkat + további, mindenképpen mosolygó/szerelmes/vagy legalább első gyermeke/esküvője képét posztoló közeli, távoli és jó-ég-tudja-honnan-de-ismerem ismerőseinket.
Boldognak és sikeresnek tűnnek. És mivel ők határozzák meg a szocializációs közegünk tágabb körét, így belső kényszert érzünk, hogy felvegyük velük a versenyt.

Mert ez az. Egy őrült megmérettetés, amit sehogy sem nyerhetsz meg, ha beszállsz. Próbálod kihozni a maximumot magadból a munkahelyeden, bevállalsz egy plusz projektet, mert hát mégsem szeretnél örökké alkalmazott lenni, hajnalban felkelsz, hogy elkészítsd az egészséges palacsintát a szerelmednek, megmosod a hajad és stílusosan felöltözöl - mert ez azért mégis csak alapelvárás egy modern nőtől, aki akar is valamit az élettől! Este persze elmész edzeni (már csak azért is, mert imádod, de azért a kerek popsi és a feszes bőr sem hátrány...), majd visszaülsz a géped elé és még dolgozol, olvasol, tanulsz valamit. És így tovább... A családot, a barátokat, a hobbikat, a pihenést, az alvást (!!!), az énidőt még csak bele sem vettem a felsorolásba...

Hogy mit is akartam ezzel mondani? Talán csak mentséget kerestem magamnak. Mert őszintén szeretnék tökéletes lenni, még akkor is, ha tudom, hogy nem ez a jó cél. (Persze azért a maximalista hozzáállás nem árt, ha sikeres akarsz lenni, de ebbe már nem megyek bele - most :p ) Esténként szeretnék arra gondolni, amikor számot vetek a napommal, hogy igen, MINDENHOL és MINDENKINEK megfeleltem.
De nem megy. Mert néha elfáradok. Időnként szomorú vagyok. Olykor elvesztem a célt a szemem előtt. Alkalomadtán pedig egyszerűen csak nincs kedvem semmihez.

Ilyen egyszerű és mégis bonyolult az élet - az enyém legalábbis. És éppen ettől szép. Mert pozitív visszajelzést kapni nagyszerű érzés, de a legfontosabb mégis az, hogy képesek legyünk elfogadni magunkat úgy, ahogy vagyunk, dolgozni és elismerni hibáinkat (ebben nekem még fejlődnöm kell:( ), fejleszteni önmagunkat és mégis boldognak lenni.

Hát hajrá! Gyerünk! :)

Szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach