Kollár Anna Self-Love Coach

Kollár Anna Self-Love Coach

Hogyan szabadulj meg a belső elvárásaidtól és teremtsd meg a boldogságod?

avagy az elvárások, mint önbeteljesítő jóslatok

2017. május 10. - Kollár Anna

elvarasok_nelkul.jpg

1968-ban Dr. Rosenthal és Dr. Jacobson egy érdekes kísérletet végzett el, melynek célja az volt, hogy vizsgálják az elvárások hatását a diákok teljesítményére. Hihetetlen eredmények születtek!

 

A Pygmalion-hatás

A két harvardi pszichológus véletlenszerűen kiválasztott egy általános iskolát, ahol a vizsgálatot folytatták. Az év elején az igazgató behívatott három tanárt, akiknek a következőt mondták: “A megfigyeléseink alapján a maguk tanítási módszerei a leghatékonyabban. Éppen ezért mindegyikük kap egy osztályt, ahol az iskolánk legmagasabb IQ-hányadossal rendelkező diákjai tanulnak. Azt szeretnénk, hogy az év végére legalább 20-30%-kal növekedjenek az eredményeik, azonban mindezt nem akarjuk elárulni se nekik, se a szülőknek.”

A tanárok nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a tanévbe, hiszen tudták, hogy kiemelkedően értelmes diákokat taníthatnak. A kutatók az év folyamán nyomon követték a teljesítményüket, és látható volt, hogy folyamatosan fejlődnek a tanulók eredményei. A tanárok sokkal türelmesebbek voltak, és gyakran szántak időt az órák után is arra, hogy segítsék a lassabban haladókat, hiszen biztosak voltak benne, hogy nem a gyerekek felfogó képességével van a probléma.

Az év végén a három osztály nemcsak az iskolán belül, de az egész San Francisco-öbölben is a legkiemelkedőbb eredményt nyújtotta, és valóban elérték a 20-30%-os javulást az eredményekben.

Amikor az eredmények ismertté váltak, az igazgató ismét behívatta a tanárokat, és gratulált nekik a teljesítményükhöz, majd felfedte előttük az igazságot:

mind a tanárok, mind a diákok véletlenszerűen lettek kiválasztva a kísérlet során.

Vagyis a kísérlet során nem a diákok vagy a tanárok kíválósága volt a biztos pont, hanem egyetlen dolog: az elvárások, amit az igazgató a tanárok, a tanárok pedig a diákok felé támasztottak.

Úgy kezelték őket, mintha kiváló képességűek lennének, mintha az iskola legjobbjait tanítanák, így a gyerekek erre az elvárásra reagálva teljesítettek.

A várakozások alapja - kitűnő tanárok, magas IQ-val rendelkező diákok - mindkét esetben hamis információn alapult. Ezzel szemben az elvárások önbeteljesítő jóslatként működtek.

 

Belső és külső elvárások

Az elvárások esetén megkülönböztetünk külső és belső elvárásokat. Külső elvárás, amit a társadalom, a szüleink, a tanáraink, a főnökeink, munkatársaink, barátaink, szerelmünk és gyerekeink támasztanak felénk. Belső elvárás pedig az, amit saját magunknak határozunk meg.

Bár az elvárás forrása szempontjából bekategorizálhatjuk őket, a hatásuk mégis ugyanúgy önbeteljesítő jóslatként képes működni mindkét esetben. Vagyis, az életben gyakran nem azt kapjuk, amit akarunk, vagy amiben reménykedünk, hanem azt, amire legbelül számítunk. Ilyen módon a saját életünk prófétái vagyunk, amit mi döntünk el, hogy csodálatossá vagy negatívvá varázsolunk.

 

Mese az átveszekedett randiról

Személy szerint én egy nagyon konkrét estén tanultam meg, hogyan is működnek az elvárásaink, és hogyan tudunk általuk nagyon rémségessé varázsolni egy alapvetően fantasztikusnak induló estét.

Történt ugyanis egy volt kapcsolatomban, hogy romantikus gesztusra vágyva érkeztem az akkori páromhoz. Vágyni valóban vágytam egy különleges estére, mélyen azonban már előre forrongtam, mert tudtam, hogy úgysem fog semmi ilyesmivel meglepni. Már előre felkészítettem magamat a csalódásra és egy újabb keserű találkozóra, amikor nem történik semmi új, semmi szép, és végképp semmi romantikus.

Amire megérkeztem Hozzá, már gyakorlatilag dúltam-fúltam mérgemben, hogy nem hiszem el, hogy ennyit sem érdemlek. Még egy szál virággal sem tud meglepni néha, nemhogy egy gyertyafényes vacsorával. Pedig állítólag szeret főzni…

Gondolhatod, hogy milyen hangulatban léptem be az ajtón. Szinte azon nyomban elkezdtem a megbántottat játszani - Ő pedig hagyta.

Így utólag visszagondolva, tisztán látszik, hogy mennyire gyerekek, vagy sokkal inkább gyerekesek voltunk mind a ketten. Játszottuk a saját hatalmi drámáinkat, és igyekeztünk elszívni a másik energiáit. Én sértődéssel és hisztivel, Ő pedig néma hallgatással, időnkénti hangos vádaskodással harcoltunk.

Ebben az időben a kedvenc ‘megoldásom’ ilyen esetekre a következő volt: bevonultam a szobába, lefeküdtem az ágyra és álomba sírtam magam. Most is ez volt a tervem, nem is estem ki a megszokott szerepemből egészen addig, amíg ki nem nyitottam az addig csukott hálószoba ajtaján, ahol rózsaszirommal beterített ágy és tucatnyi gyertya várt.

 

Mi történik, amikor negatív elvárásokkal indulsz neki?

Amikor negatív elvárásokkal vértezed fel magad a csalódás ellen, így próbálva megvédeni szívedet-lelkedet a fájdalomtól, akkor automatikusan megváltoztatod a saját viselkedésedet.

Képzeld el egy boxoló testtartását, amikor bent van a ringben és mindjárt kezdődik az első menet. Látod magad előtt, ahogy behúzza a nyakát, védekezésre emeli a karjait, és támadó állást vesz fel?

Most pedig képzeld el, hogy valaki a boxoló támadó testtartásával közeledik feléd. Hogyan reagálsz? Vagy hasonló testtartással, felkészülve a harcra, vagy füled-farkad behúzva a menekülést választod. Hiszen mennyi esély van rá, hogy a boxoló csak kedvesen meg akarja kérdezni, hogy hány óra van? Sokkal nagyobb lehetőség van rá, hogy valóban bántó szándékai vannak.

A metafórában, gondolom már ki is találtad :), Te vagy a boxoló, a negatív elvárásaid pedig nem mások, mint a támadó testtartás. Hogyha pedig így közeledsz bárkihez, vagy az egész életedhez, nem csodálkozhatsz, ha a viselkedésedre való reakcióként folyamatosan menekülnek előled, vagy támadások sorozatát kapod. A saját viselkedéseddel váltod ki mindezt a környezetedből.



Hogyan válhatsz egy boldog élet jósává?

A jós szó kicsit bizonytalan, így válj inkább azonnal teremtővé. :) A boldog életednek, az álmaid megvalósulásának ugyanis nemcsak elszenvedő alanya, hanem valódi TEREMTŐJE vagy. És most megosztok Veled egy nagyon egyszerű trükköt, amivel azonnal elkezdhetek a negatív elvárások pozitívvá formálását.

Fogadd nagyon sok szeretettel az egyik kedvenc mantrámat:

Hiszek benne, hogy ma valami csodálatos dolog fog történni velem.

Hogyan használd?

  1. Állítsd be a telefonod ébresztőjébe a mantrát, hogy emlékeztessen naponta legalább 3-szor.
  2. Írd fel egy post-itre és ragaszd a fürdőszoba tükrödre, hogy ezzel kezdhesd a reggeled és zárhasd az estét.
  3. Érezd át, amit mondasz! Mert nem magukban a szavaknak, hanem a belőled kiváltott érzésnek van valódi hatása. Idézd fel, hogy milyen volt kislányként a Karácsonyt várni, és tartsd fel minél tovább a felmerülő érzést.

 

Válj a saját tanároddá, aki hisz benned, aki biztat, hogy képes vagy rá, aki segít abban, hogy minden nap kihozd magadból a legjobb és legboldogabb Énedet! :) (Ha nem megy, még mindig kérheted egy coach segítségét, aki a bevált gyakorlataival és évek tapasztalatával rávezet Téged a boldogság útjára! :))



Szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach

 

Források:

  • Brian Tracy - Maximális teljesítmény
  • Kollár Anna - Modern Istennők Kézikönyve

 

jo_facebook_event_cover_size_mik.jpg

>>> Gyere és töltődj fel a következő Modern Istennő Körön! <<<

Hogyan lesz Te meg Énből boldog MI?

avagy nem két félből lesz egy egész...

egymasrautaltsag.jpg

Egy szakítást megelőző időszakban olvastam Stephen R. Covey könyvében a 3-féle függőségi paradigmáról és azonnal szerelembe estem. Na nem egy konkrét személlyel és nem is a már meglévővel, hanem az egymásrautaltság gondolatával. Tudtam, hogy pontosan ez az, amit mindig is kerestem és amire a független nővé válásom során mindig is vágytam - még, ha csak titkon is.

A függőség 3 szintje

A 3-féle paradigma közül az első a te-paradigma, ahol az alany mindig másoktól teszi függővé élete alakulását. Biztos a Te fülednek is ismerősen hangoznak a következő mondatok: “Te vagy a felelős ezért, nem én. / A szüleim a hibásak. / A gazdasági helyzet tehet róla. / A tanárom nem ezt mondta”. Nem véletlenül, hiszen a függőségben élők ott élnek a szomszédunkban, megtalálhatóak (jobb esetben) a tágabb családunk köreiben, mellettünk ülnek a metrón és velük vacsorázunk a 10/20/xx éves osztálytalálkozónkon is. Tagjaira jellemző, hogy szégyentelenül hárítanak és eszükbe sem jutna az ‘ez az én felelősségem’ vagy az ‘én tehetek róla’ kifejezést alkalmazni.

Talán Te is idetartozol? Ez sem kizárt, hiszen gyerekkorunkban valóban bevett szokás volt, hogy mások felelősségére voltunk bízva. Rábíztak a nagyszüleinkre, a tanárainkra, és támaszkodtunk a szüleink, illetve az oktatási rendszer kereteihez. Hiszen gyerekként ezt is várták el tőlünk. Ha úgy érzed, még a te-paradigma igaz Rád, de már megtapasztaltad, hogy ez bizony nem tesz boldoggá, akkor figyelj, mesélem, milyen további szintek vannak még előtted.

Ha már sikeresen áttagozódtál a függőségben élők közegéből a második szintre, az én-paradigma, vagyis a függetlenek csoportjába, akkor Te már tudatosan vállalod a felelősséget a döntéseidért és nem kényszer, hanem saját akaratod hatására döntesz. Dönteni akarsz az életed alakulásáról, a vállalkozásod sikeréről, a karriered sebességéről, a családi állapotodról, a lakásod berendezéséről, önmagad fejlesztéséről és az aznapi hangulatodról. A kezedben van a választás lehetősége és élsz is vele, ha már megragadtad. Nem mutogatsz másokra, nem bújsz el és végképp nem játszod az áldozat szerepét.

 

Én és a függetlenség

21 éves voltam, amikor sikeresen feltornáztam magam ebbe a kategóriába, miután édesanyám többszöri kérlelésemre sem akarta (szerencsére) meghozni helyettem életem nagyobb döntéseit. Ezt először kifejezetten nehezményeztem, mert úgy gondoltam, ha valaki, akkor Ő biztosan tudja a választ minden egyes kérdésemre. Persze többszöri ellenkezés (részéről), majd némaságba burkolózás és egy-egy hiszti (részemről) után, végül arra jutottam: oké, ez itt az én életem, lesz, ami lesz, vállalom a felelősséget.

Akkora hatással volt rám ez a váltás, hogy azóta az összes Self-Love Coachként megtartott workshopom elején elvégezzük a következő gyakorlatot:

“Én, ……………. (saját neved) 100%-os felelősséget vállalok a saját életem alakulásáért.”

Leírjuk, kimondjuk hangosan és átbeszéljük, kinek mit ad ez a mondat.

Mert van, aki megijed. Van, aki 100%-os felelősséget nem hajlandó leírni, csak 99%-osat. :) És van, aki felismeri a felelősség vállalás szépségét és hihetetlen erejét. Ők megértik, hogy ez nem egyenértékű azzal, hogy mi kontrolláljuk a világ minden eseményét és csak pozitív dolgok történnek velünk. Nem is arról szól, hogy ‘örökoptimistaként’ száguldozunk keresztül az akadályokon vagy ‘mindigpesszimistaként’ vállainkat megrogyasztva ismételgetjük mantraként, hogy ha már ezt mérte ránk az élet, mi bizony összeszorítjuk a fogunkat és elviseljük.

Ha elértük a függetlenség állapotát és vállaljuk a felelősséget, az annyit jelent, hogy tisztában vagyunk vele, a döntéseink bizony sokrétű következménnyel járnak, amibe bizony valóban beleszólhatnak olyan külső körülmények, mint a gazdasági helyzet vagy embertársaink szabad akarata, mi mégis megpróbáljuk kihozni minden helyzetből a legjobbat. Hiszen mi alakítjuk az életünket, mi irányítjuk a gondolatainkat és mi határozzuk meg, hogy milyen életet akarunk élni.

 

Egymásrautaltság - minek, ha végre valahára független lettem?

A legfelső szint, az egymásrautaltság, másik elnevezése a mi-paradigma. Itt már bizony nem csak Te és én, hanem egyenesen MI vagyunk. De bizony nem a hagyományos miként viselkedve, egymásra mutogatások közepette próbáljuk rápakolni a felelősséget és a terheket a másikra, hanem Te is és én is eljutottunk egy olyan függetlenségi szintre, ahol képesek voltunk egyedülálló egységként kiteljesedni.

És ezen a ponton döntünk úgy, hogy Te és én legyünk MI. Mert MI, együtt többre vagyunk képesek. Mert MI együtt jobbat tudunk alkotni, mint egyedül. Mert MI mellettünk a másik a legboldogabb énjét tudja kihozni magából. Mert MI még teljesebbek vagyunk együtt, mint külön-külön.

Az igazi MIk viszik előre a világot jó irányba. Az igazi MIk alkotják a boldog család alapját és hoznak létre fenntartható cégeket.

Az igazi MI-k azonban nem csak szerelmespárok lehetnek, bár igaz, hogy amikor először olvastam róla, csak erre tudtam asszociálni. :) Lehetnek munkatársak, cégtársak, edzőtársak, testvérek, közös projekten dolgozók. Ők azok, akik felismerik, hogyha mind a ketten hozzáteszik önmaguk legjobb oldalát, akkor ott bizony varázslat várható!

Én most elvesztem?

Jelenleg egy nagyon boldog egymásrautalt kapcsolatban élek, és kijelenthetem, hogy még sosem éreztem ennyire teljesnek önmagamat. Nem azért, mert a másik nélkül lehetetlen elképzelni, hogy tovább létezzek, hanem mert így annyival több/jobb/szebb/boldogabb/harmonikusabb az életem, hogy egyszerűen csak feleslegesnek tartom elképzelni.

És emellett megmaradtam a független Énemben is. Amikor pedig találkoztam egy másik független Énnel, akkor bizony az addigi világom felfordult - szakmailag és magánéleti szinten is. Mert azt az oldalamat hozta ki belőlem, akit egy igazi jó coaching során én hozok ki belőled. Csak Ő nem alkalmazott tudatosan kérdezéstechnikát, nem alkalmazta az értő figyelést (na jó, de!) és nem találkoztam vele két hetente. Nekem coachként szükségem van rá, hogy alkalmazzam a coaching eszközeit és még inkább, hogy TE 100%-os felelősséget vállalj az önmagad életéért. Mert, ha én a coach vagyok, Te pedig Te, akkor ezekre alapozva egy nagyon sikeres és hatékony MI lehetünk a program során.

Összefoglalásként egy gondolat

Sokféle egymásrautalt MI van. Ne félj tőle! De ne is várd, hogy egy MI része lehetsz, amíg az ÉN nem éri el a függetlenséget. ;) Sose kicsinyeld le az apró lépéseket, hiszen mindig, minden esetben ezek vezetnek a hatalmas ugrásokhoz - és boldogsághoz.



Szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach

facebook.com/kollarannacoach 

 

Forrás:

  • Stephen R. Covey - A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása
  • Kollár Anna - Modern Istennők Kézikönyve

modern_istennok_kezikonyve.jpg

>>> Kattints és rendeld meg a Modern Istennők Kézikönyvét! <<<

Tudtad? Az agyad nem boldogságra lett teremtve!

 gyonyoru_vagy.jpg

Évek óta foglalkozok boldogságkutatással, tanulmányoztam a pszichológia különböző irányzatait, és több, mint 10 éve foglalkozok önismerettel, mégis igazi aha-élményként olvastam Loretta Breuning cikkjét a Forbes-ban. Mindig meg tud lepni, hogy milyen összetetten működik is mi, emberi lények, és hogy milyen ismeretlen is számunkra a saját funkcionalitásunk.

 

Nem boldogságra teremtettünk?

Az agyunk nem arra lett teremtve, hogy boldogok legyünk, legalábbis nem annyira, amennyire mi szeretnénk. Az agyunk elsődleges célja a túlélés, éppen ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy olyan kritikus helyzetekre tartalékolja a boldogságért felelős hormonjainkat (dopamin, szerotonin és oxitocin), amikor azonnali energia löketre lesz szükségünk. Mindez azt eredményezi, hogy visszafogjuk magunkat olyan szituációktól, amik stimulálják a boldogság-hormonjainkat.

Az agyunknak tehát, Loretta Breuning szerint, számos oka van, hogy negativitásban maradjon. Például a stresszért felelős stressz hormonnak, a kortizolnak is megvan a túlélésben játszott szerepe, hiszen felhívja a figyelmedet a problémákra. Alapvetően, ha egy problémát megoldottál, akkor logikusnak tűnik, hogy felszabadultabb leszel és boldogabbnak, örömtelibbnek fogod magad érezni. A valóság ezzel szemben az, hogy amint egy gondon túl vagy, az agyad azonnal elkezdi keresni a következőt. Majd a következőt. És a következőt...

Vagyis, ha folyamatosan a túlélő agyad utasításait akarod követni, akkor készülj fel az állandósuló negativitásra.

 

Példa a túlélő agy működésére

Nemrég mesélte egy coachingosom, hogy a párjával már évek óta vitatkoznak a 'de miért kell lehajtani a wc-ülőkét'-kérdésen. Minden egyes alkalommal, amikor neki kellett a férfiú helyett megfogni az ülőkét, bosszankodott egy sort. Végül sikerült a szerelmével megértetni, hogy számára egy olyan egyszerűnek mondható tett, mint az ülőke lehajtása egyet jelent egy romantikus vallomással, így a férfi 'próbaidőt' kért, amíg rutinná teheti a szokást.

Miután ez megtörtént, érdekes dologról számolt be a coachingosom. Az első héten még repesett az örömtől a lehajtott deszkák láttán, és ezt szavakkal ki is fejezte a párja felé. A második héten még mosolygott. A harmadik hétre pedig teljesen elfeledkezett róla, hogy ez valaha is problémát jelentett kettőjük között.

Hogyan jött fel ez a szimplának tűnő eset a coachingunkon? Úgy, hogy elkezdte ecsetelni, hogy mennyire felbosszantja, hogy a párja sose áztatja be az edényeket maga után... Mi történt pontosan? Amint a probléma megoldódott, az agya keresett egy újabb okot, amibe beleköthet - és kezdődött elölről a kör.

Szerencsére ebben az esetben fülön csíptük a túlélő agy probléma-kereső (vagy inkább generáló?) működését, így lassan, de biztosan elkezdhettük a pozitivitásra való áthangolását.

 

1 x 3 x 21 = Boldogság!

Mint ahogy az összes izmodat edzed (köztük a kedvencemet, a 'szeretem magam' izomcsoportot is ^^), éppen ugyanúgy működik az agyad is. Igaz, itt nincs szükség se az edzőcipődre, se a jógamatracodra, mindössze egy percedre napi három alkalommal.

A feladat a következő: reggel, amikor fogat mosol, délben, amikor megszólal az ébresztőd, és este, amikor ismét fogat mosol szánj egyetlen egy percet arra, hogy keress valami pozitívumot.

Adj hálát, fedezz fel valami szépet, vagy értékeld egy aznapi sikeredet. Nem kell túlgondolni a pozitív dolgokat, hiszen olyan egyszerű, mégis csodával egyenértékű dolgok is szerepet kaphatnak a listádon, mint hogy lélegzel, hogy van hova haza menned, hogy ma milyen finomat ebédelhetsz, vagy hogy a lift helyett a lépcsőt választottad.

A vélemények eltérnek, hogy hány nap szükséges egy új cselekedet szokássá alakításához. Lehet 21, 45 vagy 90 is, de azt hiszem, hogyha a boldogságod a tét, akkor napi 3 percet igazán nem nagy feladat rászánni. ;)

Ennek a 3 percnek hála az agyad megtanulja, hogy végre ne csak a vészhelyzetekre tartalékolja a boldogság-hormonjaidat (szerencsére elég kevés az esély rá, hogy még ma egy gepárd elől kell megmenekülnöd), hanem bátran fel merje szabadítani napjában többször is. Sőt, a következő probléma megoldása után ne kezdjen el azonnal egy újabb megoldandó gondra összpontosítani, hanem végre értékelje a pozitív eredményt.

 

Őszintén...

Összesen 14, tudatosan bő 4 éve edzem az agyamat pozitív gondolkodásra és boldogságra. Hála-listával kezdtem és folytatom azóta is. Őszintén, sosem hittem, hogy ilyen fajta boldogság valóban megtörténhet velem. Nem azért, mert annyira pesszimistán néztem a jövőben, hanem mert egyszerűen nem hittem el, hogy létezik.

Hogy panaszkodok-e? Igen! Hogy szoktam-e szomorú lenn? Depressziós? Lehangolt? Igen! 

DE! Most már akár percek alatt fel tudom ébreszteni a boldogság-hormonjaimat, ha akarom. És ez, a boldogság titka a nagyok szerint - és szerintem is. :)

 

Szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach és a Modern Istennők Kézikönyvének írója

 

boldogsag-recept_1.jpg

5 szuperhatékony módszer önbizalom növelésre

onertekeles3.jpg

Volt már olyan reggeled, amikor kislattyogtál a fürdőszobába, smink nélkül, kócosan, még álomittas szemekkel belenéztél a tükörbe és egyszerűen gyönyörűnek érezted magad? Még meg is lepődtél, és ellenőrizted a fényhatásokat, hogy vajon mi változott meg az éjszaka során?

És olyan, hogy hajnalban kipattantál az ágyból, megírtad az aznapi tennivaló listádat, végigmentél rajta és este úgy feküdtél le aludni, hogy ez igen, mindenre képes vagy?

Árasztott már el az a biztos érzet egy-egy építkezésen dolgozó vagy melletted elhajtó autóból felharsanó füttyszó hallatán (a neheztelés mellett és hogy ez azért nem illik, de azért jól esik), hogy igazán jó Nő vagy?

 

Magabiztosság = szupererő

Amikor a coachingosaimnak felteszem a kérdést, hogy ha egyet kívánhatnának az előttük hirtelen felbukkanó Tündér Keresztanyukájuktól, akkor mit kérnének, akkor a válasz sokszor az önbizalom. Hiszen, szól a magyarázat, ha valóban elhinnék, hogy értékes és gyönyörű Nők, akik mindenre képesek, akkor az előttük magasodó akadályok nagy része már nem is tűnne olyan lehetetlen küldetésnek.

Alacsony önértékeléssel azonban még a legkisebb feladat is igazi kihívásnak tűnik. Telefonhívás egy ismeretlennel. Egyedül megérkezni a szórakozó helyre. Barátok nélkül részt venni egy szakmai előadáson. Idegenek előtt prezentálni. Reagálni egy bókra.

Az előző cikkemben az amögött álló 4 leggyakoribb okot mutattam be, hogy miért nem érzed magad értékesnek. Ebben a cikkben pedig összegyűjtöttem Neked azt az 5 szuperhatékony gyakorlatot, amikkel olyan szintre tornázhatod az önértékelésed, hogy még brokkolival a fogad között is mosolyogva merj prezentálni. 

Kezdhetjük?

 

1. Mantrák, mantrák, mantrák

A mantrák, vagyis a pozitív megerősítések az egyik legfantasztikusabb gyakorlat, ha pozitivitásra és magabiztosságra akarod hangolni önmagadat - és ehhez hajlandó vagy változtatni a gondolkodásodon.

A folyamatosan az elmédben futó gondolataid ugyanis általában inkább negatívak, mint semlegesek vagy pozitívak, hiszen legtöbbször a belső kritikusodtól, az Ego-lányodtól származó félelmek, kételyek, aggodalmak harsognak benned. Hogyan is érezhetnéd magad erősnek és értékesnek, ha közben gondolatban levetíted magad elé életed legkínosabb pillanatait? Sehogy!

Éppen ezért olyan fontos, hogy 1. folyamatosan figyeld a gondolataidat, 2. tudatosan beépíts magadnak pozitív megerősítéseket.

Például én a nyáron nem éreztem magam kifejezetten (khm... khm...) hatékonynak és szeptemberben elhatároztam magam, hogy ezen változtatok. Így a következő mantrát állítottam be magamnak ébresztő (telefonodon!!!) szövegnek, ami 3 óránként emlékeztetett a célomra: "Mire akarod MOST fókuszálni a gondolataidat?"

Eredmény: azóta is életem legfókuszáltabb időszakát élem! (Pedig azóta már új mantra fut ébresztőben, de a több hónapos, napi szintű emlékeztető hatása nem múlt el!)

 

2. Pozitív Istennő-énkép kialakítása

Az énkép röviden nem más, mint az önmagadról alkotott képed. Az előző cikkben írtam a különböző szemszögből megfogalmazott énképeid (aktuális, ideális, kellene, szociális) közötti eltérés önértékelés romboló hatásáról. Hiszen minél inkább úgy érzed, hogy nem olyan vagy, amilyen lenni szeretnél, vagy lenned kellene, annál kevésbé érzed magad magabiztosnak.

Mi a megoldás? Az első lépés, hogy tudatosan alkosd meg a pozitív Istennő-énképed (vagy ideális énkép, ha hivatalosak akarunk lenni). Minél részletesebben és érzelem dúsabban írod le (az enyém 3 A/5-ös oldalt tesz ki), hogy milyenné szeretnél válni, annál kristálytisztább képet vetítesz az agyad elé, aki azonnal elkezd dolgozni rajta, hogy valósággá változtassa a kívánságodat. A lényeg tehát, hogy teremtsd meg fejben, majd vedd elő a kedvenc füzetedet és vesd papírra, mintha egy regény főszereplő karakterének jellemzőit, reakcióit, tulajdonságait akarnád megragadni.

A második lépés, hogy minél gyakrabban olvasd el a leírtakat, és vizualizáld magad elé, mintha már megvalósult volna.

Harmadik lépésben minél gyakrabban tedd fel magadnak a következő kérdést: "Mit tenne most, hogyan döntene most az Istennő-énem?" 

És végül, TEDD IS MEG! ;) Így szépen lassan kihozod magadból a benned rejlő potenciált, az igazi Énedet, a belső Istennődet, aki valójában vagy, miközben büszke leszel a folyamatra, amin végigvitted saját magadat.

 

3. Támogató közösség

"Annak a 6 embernek az átlaga vagy, akivel a legtöbb időt töltöd" - szól a mondás. Éppen ezért annyira fontos, hogyha boldogan akarod megélni a mindennapjaidat és önbizalommal telve akarsz a kihívások elé állni, akkor olyan emberekkel vedd körbe magad, akik szeretettel támogatnak Téged.

Coachként sokszor úgy érzem, hogy azzal segítek a legtöbbet a coachingosaimnak, hogy végtelenül hiszek Bennük és biztatom őket, hogy képesek rá. Hiszen mindannyian makkok vagyunk, akikben benne van minden tudás ahhoz, hogy ragyogó tölgyfává váljunk, csak megfelelő termő talajra van szükségünk.

hala-naplo.jpg 

 

4. Siker-lista

Igazság az, amit annak akarsz felfogni. Az emlékeink és a velünk megtörtént események mind-mind egy hatalmas zsákba kerülnek be a fejünkbe, amiből kedvünk szerint kihúzhatjuk azokat, amik alátámasztják a hiedelmeinket. Például éppen úgy találhatsz tényeket, amik azt igazolják, hogy sikeres vagy, és azt, hogy sikertelen.

A Siker-lista a folyamatos haladásodat emeli ki, és abban segít, hogy elkezd értékelni és észlelni a mindennapi kisebb és nagyobb tetteidet is, amik a célod eléréséhez vezetnek. A lényeg, hogy minden este összeírj minél több, de legalább 3 olyan eseményt, cselekvést, amit elértél, amivel végeztél aznap.

Fogadok, hogy most arra gondolsz, Te ma semmilyen sikert nem értél el. És ha azt írom, hogy nálam sikernek számít, hogy reggel erőt vettem magamon és a bonyolultabb ágyazási stílust választottam (tudod, amikor az ágytakarót is felteszed, de úgy, hogy a takaró szélét külön ráhajtod), akkor ahhoz mit szólsz? Vagy felkerül a mai listámra, hogy a teljes kiőrlésű bagettet választottam a fehér lisztes helyett? Vagy, hogy 100%-osan a barátnőmre koncentráltam beszélgetés közben és nem nyomkodtam a telefonom? 

Ez mind siker, ha TE sikernek akarod értékelni. Hogy én miért tartom annak? Mert közelebb visz az Istennő-énképemhez, hiszen ezek által válok azzá, aki lenni akarok.

 

5. Hála-lista

A másik imádott és örök kedvencem, amit mindig feladok házi feladatnak a coachingosaimnak: a Hála-lista! Egyszerűen oda meg vissza vagyok a hatásáért!!! Olyan hihetetlen gyorsan tudja felemelni az energia-szintemet, hogy a Modern Istennő Körökön (kis körű előadások, amiket tartok) mindig ezzel melegítünk be.

Miben segít? A hálának köszönhetően észreveszed, hogy mi minden csodálatos és pozitív dolog vesz körül, amiket könnyű alapnak venni.

Feladat: minden reggel és este írd össze azt a 3 dolgot, amiért aznap hálás vagy.

Mint ahogy a Siker-listánál, itt sem a méret a lényeg. Sőt! Én például minden egyes nap hálát adok a forró vízért, a zuhanyzás élményéért, a tetőért a fejem felett, az egészségemért, a Szerelmemért, a csodálatos családomért, a fantasztikus barátaimért, a Modern Istennőkért, a munkámért..... Folytassam még? Azért, mert lélegzek, mert tudok menni, vagy mert van wifi, amin keresztül írhatok Neked. :)

Ha megbecsülöd és értékeled azt, ami körülvesz, könnyebben fognak feléd áramlani azok a pozitív események, személyek, amikre egyelőre még csak vágysz.

 

 

Lépj a tettek mezejére MOST!

Nem nagyon szeretem a halogatást, szóval máris hoztam Neked egy feladatot:

  1. Válaszd ki a kedvenc gyakorlatodat!
  2. Csináld meg MOST!
  3. Írd meg nekünk, oszd meg velünk a Modern Istennők zárt csoportjában!
  4. Engedd, hogy a legnagyobb szeretetünkkel támogassunk!

 

Nagyon sok szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach és a Modern Istennők Kézikönyvének írója

 

 

8 instant tipp életmódváltáshoz az Egészség Világnapján

egeszseg_vilagnapja_eletmodvaltas.jpg

Boldog Egészség Világnapját Neked!

 

A Egészségügyi Világszervezet (WHO) megalakulásának évfordulója egyben az Egészség Világnapja, aminek alkalmából összegyűjtöttem Neked 8 egészséges és fenntartható szokást, ami segít erősen tartani a testedet-lelkedet! Emlékezz, minden, amit ITT és MOST teszel, meghatározza a jövődet. És soha, de soha nem késő elkezdeni az életmódváltást – még akkor se, ha csak a legapróbb lépéssel indulsz el!

  1. Száraz testradír: Új szerelmem a száraz testradír. Amilyen egyszerű, olyan nagyszerű! Minden zuhanyzás előtt átdörzsölöm a bőrömet, így eltávolítva az elhalt hámsejteket és élénkítve a vérkeringést. Nem mellesleg csodálatos self-time. Ilyenkor csend van, nyugalom, béke és elengedés. Tipp: Balról jobbra, alulról felfelé haladj! (Kedvencem: Body Shop Round Dry Brush)
  1. Mély alvás: Kiemelten fontos, hogy lehetőleg minden nap jól kipihend magad. A minimum 6 óra a szerencseszámod, ha egy kezdő beauty sleepre vágysz! A tested ilyenkor regenerálódik, a szellemed ilyenkor dolgozza fel az egésznapi információ mennyiséget és mélyíti el memóriádban a tanultakat. Nem mellesleg a kutatások kimutatták, hogy az alváshiány fokozza az éhségérzetet és növeli a grelin nevű "éhséghormon" mennyiségét a vérben. Minél kevesebbet alszol, annál erősebb éhséget érzett, annál többet eszel, mert a szervezeted követeli a plusz energiát, amit éjszaka nem kapott meg. Alvás = szépség + energia. ;)
  1. Hála: Írd le vagy Szerelmeddel, családoddal gyűjtsd össze azt a 3 dolgot reggelente, amiért hálás vagy aznap. Amikor elkezded arra edzeni az agyad, hogy észrevegye a boldog gondolatokat, amikor felébredsz, automatikusan meg fogod látni a nap többi részében is a pozitív történéseket. Személy szerint, én hála naplót írok. Az írás még inkább segít elmélyíteni és valóban értékelni életem eseményeit, körülményeit.

Jóga, yoga

  1. Hidratálás: Biztos vagyok benne, hogy rengeteget olvastál már a hidratálás előnyeiről és fontosságáról, és tökéletesen tisztában vagy vele, hogy tested több mint 70%-a víz, így nem kérdőjelezed meg az ivás kiemelt szerepét. Napi 2 liter víz energetizál, segít felvenni a harcot a ráncok ellen és felgyorsítja az anyagcseréd. Elég meggyőző, igaz? (Tipp: kezd a reggeledet egy pohár citromos vízzel, ami hidratálja a sejtjeidet és pluszban még lúgosít is!)
  1. Mozgás: Tánc, jóga, konditerem, futás… Mindegy, csak mozogj! Otthon vagy edzőteremben, kint vagy bent. Az előnyök sora hosszú: Elősegíti a pozitív gondolkozást, a kapcsolatteremtést a testeddel, növeli a kitartásodat, feszesebbé teszi a tested, erősíti az önbecsülésedet, ésígytovább… Már akár reggelente egy 15 perces jóga gyakorlatnak is komoly hatása van a testedre-lelkedre-energiádra.
  1. Koránkelés: A koránkelés előnyei messze meghaladják az utolsó fél óra alvás pozitív hatását. Ha a reggeled első fél óráját önmagadra szánod (hálanapló, meditáció, egészséges reggeli, hideg zuhany, motiváló gondolatok olvasása), olyan energiabombával indítod a napod, ami bőven túlmutat a megszokott kávé koffein adagján! A koránkelők egyébként a kutatások szerint is boldogabbak és egészségesebbek, mint azok, akik sokáig fennmaradnak és későn ébrednek.
  1. Fogselyem: Azt ígértem, hogy instant, vagyis gyorsan beépíthető tippeket szedek össze Neked. A fogselyem pedig tökéletesen illik a sorba! Egy 2008-as, a New York Egyetem által elvégzett kutatás szerint, a mindennapi fogselyem használat kimutathatóan csökkentette az ínybetegségeket okozó baktériumok számát a szájban. Amikor ez a baktérium belép a véráramba, képes fertőzést okozni az artériákban és legrosszabb esetben még szívbetegséget is eredményezhet. Tedd rutinná és később meg fogod köszönni magadnak!
  1. Hideg zuhany: Talán őrülten hangzik, hiszen a hőmérséklet még a 25 fokot sem érte el, de a hideg zuhany olyan előnyökkel jár, mint a zsírégetés felgyorsítása, gyorsabb regenerálódás az edzések után és még a depresszió kialakulásának lehetőségét is csökkenti. Mindezt pár perc alatt? Bizony, bizony!

Folytathatnám a sort a meditációval, a támogató barátokkal való találkozással, egy sétával a természetben vagy kitérhetnék akár az egészséges reggeli fontosságára is. Most azonban inkább arra kérlek, hogy az Egészség Világnapján válassz ki egyetlen EGYet!

Egy új szokás, amit már ma be akarsz vezetni az életedbe, hogy jobban érezd magad a bőrödben. Egy új rutin, amivel boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá teszed az életed.

Megvan? Akkor írd le - akár a telefonod jegyzetei közé vagy még jobb, ha elküldöd a legjobb barátnődnek - és írd mellé azt is, hogy mikor fogod elkezdeni és milyen gyakran akarod megtenni! Pl. hálanaplót akarok írni, holnap reggeltől, miután megittam a citromos vizemet, mielőtt megmostam a fogamat. Ha a barátnődnek is elküldöd, akkor lesz valaki, aki számon kérhet! Az egyik legjobb végigcsinálási stratégia, csak ajánlani tudom. ;)

 

Tegyél az egészségedért már ma. ITT és MOST! Ha most nem írod le, nem fogadod meg, akkor a gondolat ismét el fog veszni. Cselekedj, hidd el, csodálatos dolgok fognak történni Veled, ha elindítod a pozitív flowt!

 

Tipp: oszd meg kommentben, hogy mi az az egy rutin, amit mától bevezetsz és ezzel inspirálj másokat is, hogy így tegyenek! 

 

Szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach és a Modern Istennők Kézikönyvének írója

 

szukseged_van_self-love_coachra.jpg

 

4 ok, amiért nem érzed magad értékesnek

onertekeles2.jpg

Egy kicsit mindig megszakad a szívem, amikor a "mi az az 1 dolog, amit már ma megtehetnél a boldogságodért" kérdésre azt a választ kapom: "megtanulhatnám szeretni önmagam". Ilyenkor ránézek a Nőre, aki velem szemben ül és pár másodpercig, épp addig, hogy ne érezze magát túlságosan zavarban, elkezdem fürkészni a vonásait. Kutatom, hogy vajon hol veszítette el a biztos tudatot abban, hogy értékes? És miért fogadta el, hogy így élje meg a mindennapjait?

 

Be tudod fogadni a bókokat?

Érezted már azt, hogy hiába dicsérnek, nem tudod elhinni? Hogy feleslegesen bókolnak, hiszen nincs semmi alapja? Először csak nem tudod hogyan reagálj rá, majd egyre inkább bosszant, végül már egyenesen úgy érzed, hogy a szemedbe hazudnak?

Ezek a gyönyörű Nők - talán Te is magadra ismersz - a legkevésbé sem tudják befogadni a bókokat, bárkitől is érkezzenek. Úgy érzik, hogy nincs valóság alapja a dicséretnek, hiszen ők maguk nem érzik magukat se értékesnek, se szerethetőnek, se szépnek. Egyszerűen nem érzik magukat elég jónak ahhoz, hogy megérdemeljék a bókot.

Volt egy kapcsolatom, amiben odáig fokoztam a "hangulatot" a folyamatos ellenkezésemmel, hogy sikerült teljesen leszoktatni a másik felet a dicséretről. Már egyáltalán nem mert bókolni, hiszen olyan sokszor ripakodtam rá vehemensen ("ne hazudj, tudom, hogy nem gondolod komolyan"), hogy végül feladta. Aztán persze én voltam az, aki bátortalanul, de újra és újra feltettem a kérdést: "már nem is tetszem Neked?" Ő viszont csak annyit válaszolt, hogy "de, persze, hogy tetszel, de inkább nem mondom, úgysem hiszed el".

Igaza volt, nem külső, hanem belső megerősítésre volt először szükségem - vagyis magamtól kellett először elfogadnom, hogy értékes vagyok.

 

Miért nem érzed magad értékesnek?

Ahhoz azonban, hogy a magamhoz való hozzáállásomat meg tudjam változtatni, először a probléma eredetét kellett megkeresnem. Ebben a cikkben összeszedtem Neked az 5 leggyakoribb okot, amiért nem érzed magad értékesnek, a folytatásban pedig megosztom Veled az 5 leghatékonyabb módot, aminek köszönhetően végre felismerheted és megtanulhatod értékelni a saját lényedet, Énedet, különlegességedet.

 

1. Az aktuális és az ideális Énképed jelentősen különbözik

 Az énképed egyszerűen megfogalmazva az, ahogyan magadra gondolsz. Mivel gyermekkorunktól kezdve tengernyi emléket gyűjtöttünk össze, így az énképünk olyan akár egy kaleidoszkóp. Az alapján, hogy éppen melyik emlékegyüttest emeljük ki a sokaságból, számtalan módon láthatjuk és értékelhetjük magunkat - hiszen az összes tulajdonságunkat képtelenség egy csokorba szedni.

Az énképed aspektusai emellett még aszerint is bővülnek, hogy milyen szempontból szemléljük:

  1. aktuális énkép, avagy milyennek látod jelenleg magad,
  2. ideális énkép, vagyis milyen szeretnél lenni, milyen tulajdonságokkal szeretnél bírni,
  3. kell(ene) énképünk egyet jelent azoknak a jellemvonásoknak a felsorolásával, amilyennek szerintünk lennünk kellene (kötelességek, felelősségek),
  4. és végül még egy fontos aspektus, a szociális énkép, amit aszerint formálunk, hogy mit gondolunk, mások szerint milyennek kellene lennünk.

Összetett, igaz?

A különböző énképeink úgy függenek össze az önértékeléssel, hogy minél nagyobb az eltérés saját az aktuális és a többi énképünk között, annál kisebb az önértékelésünk. És fordítva, minél inkább közelítenek egymáshoz, annál jobban tudjuk szeretni és becsülni önmagunkat.

 

2. Önkorlátozó hiedelmek sokasága

Az önkorlátozó hiedelmek azok a negatív paradigmák, alapnak vett pesszimista gondolatok, amiket gyermekkorod óta gyűjtögetsz. Ezek azok az állításod, amik folyamatosan döngicsélnek az agyadban, és elbizonytalanítanak önmagadban. Hogy egyszerűbb legyen megragadni, én elneveztem ezt a fejedben lévő belső kritikusod - Ego-lánynak. Így megszemélyesítve talán jobban megragadható és elkülöníthető a negatív hatása.

Az Ego-lányod az, aki emlékeztet Anyukád félelmére, miszerint "minden pasi azt akarja" vagy "úgysem kellesz így senkinek". Vagy Apukád szava járására, hogy "mindenért keményen meg kell küzdened, különben nem érdemled meg". És természetesen állásinterjú vagy vizsga előtt Ő az, aki felidézi életed legkínosabb felelését, és biztosít, hogy "úgysem fog sikerülni, hiszen nem vagy elég jó".

Ismerősek ezek a mondatok?

Ha hagyjuk, ezek a gondolatok folyamatos zöngeként kísérik végig a mindennapjainkat, rombolva az önbecsülésünket, csökkentve az önértékelésünket. Ugye, hogy ezt nem hagyhatjuk?

what_if.jpg

 

3. Negatív környezet

Sajnos nem szükséges kifejtenem a folyamatos negatív környezet káros hatásait, túlságosan sokan vagyunk, akik már legalább egyszer megtapasztaltuk a veszélyeit.

Amikor a coachingosaimmal vagy az előadásaim hallgatóival megosztom az egyik legfontosabb mondást, általában azonnal elkeserednek. A mondás így szól: 

Annak a 6 embernek az átlaga vagy, akikkel a legtöbb idődet töltöd.

 

Olyan boldog, egészséges és sikeres ez a 6 ember, amilyenné Te válni akarsz? Biztatnak, amikor valami új dologba vágsz bele? Tiszta szívből örülnek a sikereidnek? 

 

4. Nem akarsz beképzeltnek tűnni

Furcsa, de amikor sok év önismeret után először mondtam ki hangosan az előadásomon, hogy szeretem és értékesnek tartom magam - hátraléptem. Tudtam, hogy így vagy, évekig építettem az önértékelésemet, mégis... Amikor hangosan elismertem, azt éreztem, hogy most mindenki el fog ítélni.

Sokszor pont ettől félünk ugyanis - mit fognak gondolni mások?

Mit gondolnak, amikor a kisgyerekes Anyuka időt szán saját magára és elmegy edzésre? Amikor az egyetemista az egészséges megoldás mellett dönt, és nem iszik? Amikor kijelented, hogy értékes és gyönyörű Nő vagy?

 

Milyen sorsot szánsz ennek a másodpercnek?

Minden egyes reggel a kezünkben van a döntés, hogy ki akarjuk-e hozni magunkból a maximumot, vagy csak szimplán elengedjük az időt, és egy újabb komfort-zónán belüli nappal "gazdagítjuk" az életünket.

Nekem minden alkalommal összefacsarodik a szívem, amikor a velem szemben ülő Nő elmeséli, hogy milyennek látja magát. Hogy mennyi félelem és kétség van benne. Hogy állandó összehasonlításnak teszi ki magát a környezetével szemben - és folyamatosan elbukik. Hogy mennyi mindent nem él meg a mindennapjaiban, inkább bezárja magát a kényelmes mókuskerekébe, ahol legalább biztonságban érzi magát.

Minden másodperc egyedi és utánozhatatlan, éppen úgy, mint ahogy Te is az vagy.

Nincs még egy ugyanolyan lélek az egész Föld kerekségen, mint Te.

Szeretnéd végre megragadni a mostot és értékesnek érezni magad? Ha igen, akkor nyomj egy like-ot és kövess Facebookon, hogy értesülj a következő cikkemről is! ;)

 

Szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach és a Modern Istennők Kézikönyvének írója

 

toltsd_le_az_ajandekaidat.jpg

 

A le nem járt bérlet tanulsága

gabby_bernstein.jpg

Reggel időben ébredtem, mert nem szerettem volna ismét kapkodva érkezni a reggeli edzésre. Kényelmesen készülődtem, folyamatosan ellenőriztem az órámat, hogy benne vagyok-e még a keretben.

Talán azt a plusz egy tányért nem kellett volna elmosnom, és akkor tényleg nyugodtan sétálhatok oda a villamoshoz. Talán az utolsó ölelést nem kellett volna olyan hosszúra nyújtanom - a tény viszont tény marad, kapkodnom kellett a lábam az éppen ébredő utcákon.

Főleg amikor rájöttem, hogy január 3-a van, vagyis tegnap lejárt a bérletem!

 

Aggodalom felső fokon

Futottam a zöldig, már készítettem elő a bankkártyám, hogy az automatában még gyorsan megveszem az ehavi bérletet, amikor láttam, hogy mindössze 22 másodpercem maradt, utána indul a villamos. Gyors számolás és a kellemetlen következtetés: ha erre nem szállok fel, nemhogy kényelmesen nem érek oda, de még el is kések.

Döntöttem: majd valahogy kimagyarázom magam. (Nem mintha ez valaha is sikerült volna...)

Felültem, leültem és végül arra jutottam, jöjjön, aminek jönnie kell. Betettem a fülesem és elkezdtem egy interjút hallgatni, amiben T. Harv Eker beszél a gondolatok átprogramozásáról. Próbáltam nyugodt maradni, vizualizálni, hogy büntetés nélkül elérem a Corvin megállót, és majd visszafele tényleg nyugodtan megveszem a bérletet.

Erőn felül igyekeztem nem felkapni a fejem minden beszédfoszlányra, nem mániákusan figyelni a várakozókat, majd felszállókat a megállókban. Végül arra jutottam, hogy ilyen stresszes hozzáállással, akkor a végén még én vonzom be magamnak az ellenőröket, akik eredetileg nem is erre a járatra akartak felszállni...

Körülbelül a 4. megállónál jártunk, amikor bevillant egy halvány sejtelem...

Nem is tudom, hogy honnan érkezett, mindenesetre arra ösztönzött, hogy elővegyem a bérletem. Kinyitottal a tartót, és láss csodát: 2017. január 3-ig érvényes!!!

 

Felesleges félelem

Tudnod kell, hogy akárhányszor válaszoltam a "mit szeretnél a tavalyi évben hagyni" kérdésre, mindig a következőt mondtam/írtam le:

"Szeretném elengedni a felesleges aggodalmakat, az idő nyomását, ami nem is valós. Hiszen ezek a félelmek és a frusztráltság, amit kivált belőlem nem előre visz, hanem hátráltat és elszívja az energiámat."

Amikor megláttam a bérletemen az érvényességi dátumot, ismét ez ugrott be. Vajon hány alkalommal aggódunk olyanon, ami sosem következik be? Hányszor félünk valaminek a bekövetkezésétől, aminek igazából semmi valóságalapja nincs? Hányszor kapaszkodunk bele a negatív gondolatainkba, ahelyett, hogy felszabadítanánk magunkat tőlük és helyette a pozitívra fókuszálnánk?

Mennyivel könnyedebben és boldogabban élhetnénk, ha elengednénk mindezt!

 

Elengedés

Emlékszem, amikor először tettem fel a Modern Istennők zárt csoportjába az Elengedés gyakorlatát. A legtöbbek szerint ez volt a legnehezebb gyakorlat. Én meg... le voltam döbbenve, mert úgy éreztem, hogy nekem ezzel semmi dolgom. Igen, a múlttal valóban megbarátkoztam már. De a jövő, az idő, a stressz elengedésével? Attól még messze vagyok.

Két napja elindult a 2. Modern Istennő kihívás, és hogy őszinte legyek még nem találtam meg a fő csapásirányt. Az 1. egyértelműen önmagunk szeretetéről, a jelen értékeléséről és az önértékelés növeléséről szólt. Ismerős, kedves témák nekem is - 1000x csináltam végig a gyakorlatok nagy részét.

Most viszont mást akartam. Itt a január, évkezdés, célkitűzés, megvalósítás.

Igen ám, de azzal nem számoltam, hogy ezt mennyi mindennek kell megelőznie! Az első pillanattól kezdve az elengedéssel, a tiszta lappal, a minták felismerésével akartam foglalkozni, de hát az a múltról szól, nem pedig a jövőről, ahogy én azt eredetileg elképzeltem.

Ma reggel viszont kitöröltem az összes eddigi, előre megírt bejegyzést, és neki kezdtem az újaknak. Hogy egy kicsit mélyítsük el a gondolatainkat, kicsit nézzük vissza. Mert amíg ott nincsen minden rendben, amíg nem takarítjuk ki, ami eddig volt, a szokásmintáinkat, amik szerint eddig cselekedtünk, akkor mi alapján lépjünk tovább?

Így hát, elengedtem az eddigi gondolataimat, amiket Nektek szántam, és most újakkal fogok érkezni. :)

 

“Egy problémát nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel azt létrehoztuk.” - Albert Einstein

Erre fog épülni a következő pár nap a Modern Istennők zárt csoportjában, és erre építettem fel a január 28-i Modern Istennők Edzőtáborát. Mert sokszor nem a céllal van a gond, nem is a célkitűzés módszerével, vagy a miért hiányával, hanem sokkal inkább a fejeddel, az önmagadba vetett hiteddel, az álmodozásra való képesség hiányával.

 

Hihetetlen, hogy mennyi következtetést le lehet vonni egy le nem járt bérletből és mindössze 6 kellemetlen percből... :)

 

Egy gyors kérdés: Te hogy állsz az elengedéshez? Melyik részével van a legnagyobb kihívásod?

 

Szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach és a Modern Istennők Kézikönyvének írója

 

::MODERN ISTENNŐ KIHÍVÁS ZÁRT CSOPORT::

facebook.com/groups/ModernIstennoKor/

 

Amin mindig kiakadok Self-Love Coachként...

ne_gondolkodj.jpg

Tegnap hármasban találkoztunk két egyetemi barátnőmmel, és érdekes dolog történt. Tudnod kell, hogy hármunkból ketten vállalkozók vagyunk, és a harmadik barátnőnk is már régóta foglalkozik hobbiszerűen az álmai munkájával, azonban még nem mert kilépni az alkalmazotti munka biztonságából. Tavaly az egyik workshopomon után majdnem felmondott, de végül még kedvezőbb körülményeket ajánlottak Neki, így maradt.

 

Nincs tökéletes időpont - és nem is lesz

Miközben hallgattam, egyre gyűlt bennem egy nagyon erős késztetés, hogy felszólaljak az álmai mellett. Imádom Őt, egy ritka különleges lélek, akit hihetetlen szerencsém van, hogy ismerhetek. Mégis, amikor arról beszélt, hogy szerinte lesz egy pont az életében, amikor már nem lesz több kérdés, amikor már annyira biztos lesz a döntésében, hogy egyszerűen csak lépni fog - közbevágtam.

Elmeséltem Neki, hogy bennem mennyi, de mennyi (számokban ki sem fejezhető!) kétség volt, amikor ráléptem a coaching útjára. És azt is, hogy mennyi, de mennyi kérdés bukkant fel bennem az utána való hónapokban is. Sőt, őszinte leszek, még mindig szoktam kételkedni benne egy-egy nehezebb pillanatomban, hogy vajon valóban rám van-e szükségetek. (Abban nem, hogy én Coach akarok lenni! :) )

Eddig azt hittem, hogy ez a hihetetlen erős vágy csak a coachingosaimnál, az előadásaim résztvevőinél szokott felbukkanni, de tévedtem. Ott volt, még mindig érzem a hatását!

Mert tudom, hogy nincs az a pont, amikor elmúlnak a kérdések.

Sose jön el az a nap, amikor megszűnnek a kétségek.

 

Tehetetlenség

Mostanában több emailt kaptam, amiben arról írtak nekem, hogy már annyi mindent kipróbáltak, már annyi könyvet elolvastak, már annyi tréningen részt vettek és mégsem találják a megoldást. Még mindig nincs önbizalmuk, sok a negatív gondolatuk, és nem érzik a fejlődést.

Hát bocsi előre is, akkor most ismét kiakadok. Ez csak egyet jelent: még nem tettél eleget ahhoz, hogy megoldódjanak a problémáid!

Hogyha nem azt az életet éled, amiről elalvás előtt álmodozol, akkor arról csak és kizárólag TE tehetsz. Hibáztathatsz bárki mást, az eget, a szüleidet, az államot, a gazdasági helyzetet, azzal sosem fogsz előrébb jutni. Lehet mondani, hogy a másiknak könnyebb, a másik jobb helyről indult, és ezért hamarabb érte el a célját.

És? Ezzel a kijelentéseddel előrébb leszel? Szerinted ez majd felment?

Engem nem mentett fel. Szerinted nincs körülöttem 1000 coach, 1000 író, 1000 blogger, akik sokkal előrébb járnak, mint én? Szerinted nem küzdök meg vele nap, mint nap, hogy elnyomjam magamban az összehasonlításra való késztetést? Szerinted nem torpanok meg újra és újra, amikor nemeket kapok? Amikor mégsem jelennek meg a jelentkezők az előadásaimon? Amikor lemondják a részvételüket, mert közbejött egy családi program? Szerinted nekem könnyű, amikor nem teljesülnek be az elvárásaim, pedig napi 24 órában dolgozok?

 

Igen és nem.

Igen, nekem könnyű, mert hihetetlen csodálatos családom van, és eszméletlenül támogató barátaim. Igen, nekem könnyű, mert egy fantasztikus Szerelem, Társ van mellettem, aki szintén dolgozik az önismeretén. Igen, nekem könnyű, mert Magyarországon élek, ahol nincs háború. Igen, nekem könnyű, mert tető a fejem fölött és ma reggel is forró zuhannyal kezdhettem a napomat. Igen, nekem könnyű, mert a legprofibb mentoroktól tanulhatok. (Legtöbbször online és ingyen.) Igen, nekem könnyű, mert elmehetek jógázni (vagy bekapcsolhatom a kedvenc jógázó youtuberemet), mert meditálhatok, mert írhatok, mert olvashatok, mert edzhetek, mert élhetek, mert szerethetek.

Nem, nem könnyű, mert bennem is ugyanazok a félelmek, gátak vannak/voltak, amik benned. Nem könnyű, mert a vállalkozói lét állandó kiszámíthatatlansággal jár. Nem könnyű, mert rengeteg fantasztikus coach és tréning közül lehet ma már választani, és nálam az összehasonlítást konkurenciaelemzésnek hívják, amivel kénytelen vagyok szembenézni. Nem könnyű, mert nincs főnököm, aki megmondja, hogy mit tegyek, és hogy lehet a legjobb megoldani a problémákat.

Nem könnyű, mert félek. 

És az év 359 napján legyőzöm a félelmeimet.

 

Talán innen jön a méreg.

A tudatból, hogy én képes vagyok rá, pedig nincsen bennem semmi különleges. Talán azért vagyok kiakadva, mert látom Benned, Benne, Bennetek azt a rengeteg potenciált és lehetőséget, amit Te nem mersz elhinni. És fáj látni, hogy nem élsz vele. Felbosszant a gondolata is, hogy kihasználatlanul hagyod azt a rengeteg ragyogást, azt a hihetetlen különlegességet, amit csak és kizárólag Te adhatnál a világnak.

Igen, ettől ki is rázott a hideg és elfutotta a szememet a könny. EZ a válasz.

Sajnálom, hogy a gátak, a félelmek, a múltban elkövetett hibák, amiken nem tudsz túllépni, a negatív paradigmáid egy hatalmas falat képeznek a lelki szemeid előtt, és nem engedik meg, hogy átláss rajtuk.

Pedig, ha tudnád, hogy mennyi minden van a túloldalon!!!

Én minden nap látom ezt a falat. Van, hogy mosolyogva nézek vissza rá, enyhe győzelemittassággal, hiszen sikeresen átmásztam rajta. De sokszor ott találom magam előtte. Egy sikertelenség, egy kudarc, egy 'nem', képes úgy visszavetni, hogy mászhatom meg újra. Meg újra. Meg még egyszer.

 

A fal túloldalán...

De nem baj, igazából érzem is, hogy egyre erősebbek az izmaim, és egyre könnyebben birkózok meg azzal a fallal. :) Mondjuk az is igaz, hogy még rengeteg van előttem! Ez néha kellőképpen megijeszt, de már rengeteg technikát és módszert ismerek a megmászásukra! ;)

Ha tudnád, amit én tudok...

Ezért is kezdtem el Coachként is dolgozni. Ezért írtam meg a Modern Istennők Kézikönyvét, és ezért tartom meg a január 28-i Modern Istennők Edzőtáborát - hogy megtudd, amit én tudok, és így Neked ne kelljen olyan hosszan próbálkoznod a különböző technikákkal. (Az izomzatodat így is, úgy is fejlesztened kell! ;))

A fal túloldalán a lehetőségek sokkal tágabbak! Hihetetlen érzés, ami ideát vár Rád! És nehogy azt hidd, hogy ez egyet jelent a vállalkozói léttel! Van, akinek igen, van, akinek nem. Szerencsére mint ahogy semmire, erre sincs egyetlen jó megoldás. ;)

Az viszont biztos, hogy a saját lényeddel, a saját küldetéseddel, a saját magabiztosságoddal tisztába kerülni egy olyan új szemléletet és hozzáállást ad a kezedbe, amivel minden probléma más színben tűnik fel.

 

Utazásra csábítalak!

Szeretnéd megismerni az eszközeimet? Szeretnél cselekedni? Szeretnél együtt tölteni egy napot velem, ahol mesélek a technikáimról és megmutatom a bevált módszereimet? Szeretnél átutazni velem a fal túloldalára?

Szeretettel ajánlom Neked első könyvemet, a Modern Istennők Kézikönyvét, avagy hogyan válaszd a szeretetet a félelem helyett és éld álmaid életét.

Egy könyv, ami Rólad szól, és munkafüzetként vezet végig az önismeret lépésein. Szerintem a lehető legjobb befektetés - önmagadba! :)

>>> Modern Istennők Kézikönyve <<<

 

Akár elolvasod, akár nem, arra kérlek, ne akassz ki! :D Inkább próbálkozz tovább, olvass minden nap, találd meg a Te pozitív rutinodat! Tűzd ki a Te személyes céljaidat! És találkozzunk a fal túloldalán, vagy előtte, attól függően, hogy a 365 nap melyik napján futunk össze. :)

 

Szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach

 

 

Hogyan indulj tiszta lappal 2017-ben?

2017_tiszta_lap.jpg

A mai nap, az új életed legelső napja. Valahogy így szól a mondás, amit mindig is csodálatosnak találtam. Új élet... Időnként olyan csábító a gondolat, hogy az ember lánya egyszer csak hátrahagy csapot-papot, és elmegy Balira fagyit árulni - nálam legalábbis ez a menekülő útvonal, amikor a legfrusztráltabb helyzetekben nem találom a megoldást. :)

A mai nap, az új életed legelső napja. Igaz, hogy ez minden egyes napra igaz lehet, mi azonban úgy vagyunk kalkulálva, hogy szeretjük a szertartásokat. Szeretjük az első napot a hétfőhöz, a születésnapunkhoz, bármelyik hónap elsejéjéhez, vagy az év legelső napjához kötni. Valahogy ezek a hivatalosan is elfogadott elsők úgy működnek, mint a horgonyok. Egy biztos pont a csilliárdnyi pillanat között, amire biztosan lehet számítani, hogy bekövetkezik, és onnantól kezdve már nem lehet halogatni a kezdést.

De aztán végül mindig lehet újabb kifogást találni... Mert elsején még másnapos az ember lánya, vagy szimplán fáradt, vagy még maradt az otthonról hozott bejgliből és csak nem dobhatjuk a kukába, esetleg nincs nyitva az az üzlet, amiben a tervezett Álom-táblához meg lehet venni a parafatáblát.

 

“Aki meg akar tenni valamit, talál rá módot, aki nem, az talál kifogást.”

Úgy érzem, most nem a leglelkesítőbb, 'gyerünk, képes vagy rá', motiváció fog megszületni ebben a gondolatmenetemben. Tudod, hogy miért? Mert engem hihetetlen módon fel lehet húzni a megalkuvással, az alibi-kifogásokkal, az igazság be nem ismerésével!

Fáj látnom, ahogy akár közeli ismerőseim maradnak benne egy elfogadható, 'ki tudja van-e ennél jobb' párkapcsolatban, csak mert félnek. Vagy maradnak a munkájuknál, mert hát minden olyan bizonytalan. Vagy nem állnak neki az életmódváltásnak, mert már annyiszor megpróbálták és még egyszer sem sikerült.

Én nem is hiszek a nagy dátumokban.

Ha akarsz valamit, elkezded megtervezni, és megcsinálni. Olyan nagy dolog ez?

IGEN!

 

Amikor még álmodozó voltam...

Véletlenül se hidd, hogy én mindig hű, de megcsinálok mindent! Nagyon nehéz valóban végigmenni a folyamaton, bízva abban, hogy ebből pontosan az fog kisülni, amit Te elképzeltél. Például egy párkapcsolatnál. Mégis ki garantálja, hogy Ő Életed Szerelme? És meddig kell várni, amíg ez kiderül? Higgy a rózsaszín ködnek, vagy várj 2 évet, ami alatt lépésről-lépésre felépítitek a kapcsolatotokat? És amikor érzed, hogy ez nem az igazi, de már annyiii energiát belepakoltál, és már 25 is elmúltál, ki tudja mikor jön a következő nagy Ő?

Nehéz, tudom! Én is végigfuttattam ezeket a kérdéseket a fejemben, és nemcsak kapcsolati, hanem karrier téren is. Időnként már annyira mélyen belemerültem a lehetséges forgatókönyvek boncolgatásába, hogy azt sem tudtam éppen milyen évet írunk, hiszen évtizedekkel messzebb barangoltam a jövőben a jelen helyett.

Aztán elhatároztam, hogy megvalósítóvá válok.

Pont ezért, mert az esetek 99%-ban, hogyha valami zavar másokban, akkor az benned is megvan. ;) Én pedig nem akartam megalkudni. Nem akartam várni a majdokra és a lehetekre, hanem a kezembe akartam venni az életemet.

Hosszú évek munkája van benne a jelenemben, és végtelenül hálás vagyok az akkori Énemnek, hogy felismerte a helyzetet, és belevágott. Nélküle nem lehetnék itt!

 

Tabula rasa, avagy tiszta lap

És akkor most térjünk is vissza a tiszta laphoz. A Te új életedhez. Elárulom, hogy milyen szertartással könnyítheted meg a továbblépést a boldog jövődbe:

ENGEDD EL A MÚLTAT.

Írd le egy A4-es papírra, amit itt akarsz hagyni 2016-ban. A történeteket, amik már nem visznek előre. A sebeket, amik lassan beheggednek, ha nem piszkálod őket. A hibákat, amiket elkövettél. A kihagyott lehetőségeket, amikkel nem éltél. Írd le, akár felsorolás szerűen, majd tépd apró darabokra a lapot. (Pro szint: égesd is el!!!)

Ezek a gondolatok, érzések, történetek, nem szolgálnak Téged. Nem adnak, hanem elszívnak Tőled energiát. Nem építik, hanem rombolják a jelenedet és jövődet, hiszen általuk a múltba száműzöd magad.

Itt és most megfogadhatod, hogy minden napra tiszta lapként fogsz tekinteni. Hogy megvalósítóvá válsz. Hogy megragadod az életed kormányát, és végre elkezded afelé irányítani, amerre menni akarsz.

A Te döntésed! Hogyan döntesz?

 

Összefoglalva: engedd el, amit itt akarsz hagyni és gyere el a Modern Istennők Edzőtáborába, ha jövő ilyenkor végtelen boldogsággal akarod zárni a 2017-es évedet! Meg fogod köszönni a mostani Énednek, hogy meglépte a döntést!

 

Nagyon sok szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach és a Modern Istennők Kézikönyvének írója

 

Csodák mindenhol

tumblr_mtahzjq0kt1qa271ko1_1280.jpg

A 30 napos Modern Istennő kihívás tegnapi gyakorlata egyszerű volt. Mindössze annyi volt a feladat, hogy ismételd a következő mantrát:

"Ma valami csodálatos dolog fog történni velem."

A gyakorlatokat én állítottam össze, írtam le, posztoltam ki, sőt, teszteltem is már számtalan alkalommal, mégis képes volt ismét meglepni ennek a szimpla mondatnak a hatása.

"Ma valami csodálatos dolog fog történni velem."

Több, mint 14 éve foglalkozok önismerettel, több száz Nő történetének vagyok részese minden nap Self-Love Coachként és számtalan pozitív rutint építettem be az életembe. Tisztában vagyok vele, hogyan működik az agyunk, hogyha például Volkswagen bogárról ábrándozunk, akkor hajlamosak vagyunk napi 10-et is összeszámolni. Ezzel szemben egy átlagos héten, amikor eszünkbe se jut, milyen autóra vágyunk, csoda, ha egybe belefutunk.

Azt látjuk, amire gondolunk. Mi magunk teremtjük meg a világunkat.

Mégis sokkoltak a tegnapi nap élményei!

 

Minden csoda

A kihívást körülbelül 6.30-kor posztoltam a csoportba és onnantól kezdve, ahányszor csak eszembe jutott, elismételtem. Mondogattam, amikor rendet raktam, amikor hajat mostam, amikor bepakoltam az edzőcuccom, amikor békében bekaptam pár falatot, amikor késve indultam el, amikor futottam a villamoshoz, amikor 8 perc késéssel estem be TRX-re, amikor megrendeltem a chai tea lattet a kávézóban, amikor írtam a könyvemet, amikor együtt ebédeltem egyik legnagyobb mentorommal, Pongor-Juhász Attilával, amikor a könyvborítóhoz megkaptam az ajánlatot, amikor írtam a könyvet, amikor elém jött előre melegített autóval a Szerelmem, amikor avokádót vacsoráztam mozzarellával és paradicsommal, amikor az esti konferencia beszélgetés közben hozzám bújt, amikor hajnalban felkeltem, hogy élőben hallgathassam az Institute of Integrative Nutrition alapítóját, másik mentoromat, Joshua Rosenthalt és közösen meditáltunk.

Már az ajtón kilépve máshogy láttam a világot, még élesebben, mint egyébként szoktam. És arra gondoltam, mi, ha nem csoda, az az isteni csípős őszi levegő. Mi, ha nem csoda, ahogyan a fa lombja teljesen besárgult. Mi, ha nem csoda, hogy a testem képes még egy kört végigcsinálni TRX-en. Mi, ha nem csoda, hogy még lehet borítékot mindössze 5 Ft-ért venni. Mi, ha nem csoda, hogy a könyvem írása közben még a Bazilikát is láthatom.

Hirtelen az életem minden egyes egyszerű eseménye csodává változott.

csoda.jpg

 

Milyen világban akarsz élni?

Bár nem szeretek és nem is fogok politizálni, de amikor ma reggel felébredtem és láttam a választás állását, nagyon mély, zsigeri rémület töltött el.

Eszembe jutottak az elemzések, a jóslatok, de még a viccesnek szánt, mégis ijesztő tartalommal bíró mémek is. Vajon mi lesz most? És a lényeg: én mit tehetek ellene?

Aztán beugrott a tegnapi napom. Az a rengeteg csoda, ami körbevesz, szinte átölel.

És ismét megnyugodtam, mert tudom, hogy valóban én alakítom a világomat. Hogy, amit képes vagyok elérni, azért lépéseket fogok tenni. Ha mindenre nem is, de legalább annyira biztosan képes vagyok, hogy minél több embernek mondom el, milyen csodálatos hatása lehet egy egyszerű mantrának, egy 10 perces meditációnak, vagy annak, hogy feltétel nélkül szereted magad. :)

A fejünk homokba dugásában nem hiszek, de abban nagyon, hogy a hatástöbbszörözésnek hihetetlen ereje van. Hogy mi is képesek vagyunk elindítani egy pillangó-effektust azzal, ha a saját világunkat csodákkal telivé alakítjuk.

 

Szóval, Te milyen világban akarsz élni? :)

A szeretetet vagy a félelmet választod?

 

Szeretettel ölellek,

Anna 

Self-Love Coach

süti beállítások módosítása