Évek óta foglalkozok boldogságkutatással, tanulmányoztam a pszichológia különböző irányzatait, és több, mint 10 éve foglalkozok önismerettel, mégis igazi aha-élményként olvastam Loretta Breuning cikkjét a Forbes-ban. Mindig meg tud lepni, hogy milyen összetetten működik is mi, emberi lények, és hogy milyen ismeretlen is számunkra a saját funkcionalitásunk.

Nem boldogságra teremtettünk?

Az agyunk nem arra lett teremtve, hogy boldogok legyünk, legalábbis nem annyira, amennyire mi szeretnénk. Az agyunk elsődleges célja a túlélés, éppen ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy olyan kritikus helyzetekre tartalékolja a boldogságért felelős hormonjainkat (dopamin, szerotonin és oxitocin), amikor azonnali energia löketre lesz szükségünk. Mindez azt eredményezi, hogy visszafogjuk magunkat olyan szituációktól, amik stimulálják a boldogság-hormonjainkat.

Az agyunknak tehát, Loretta Breuning szerint, számos oka van, hogy negativitásban maradjon. Például a stresszért felelős stressz hormonnak, a kortizolnak is megvan a túlélésben játszott szerepe, hiszen felhívja a figyelmedet a problémákra. Alapvetően, ha egy problémát megoldottál, akkor logikusnak tűnik, hogy felszabadultabb leszel és boldogabbnak, örömtelibbnek fogod magad érezni. A valóság ezzel szemben az, hogy amint egy gondon túl vagy, az agyad azonnal elkezdi keresni a következőt. Majd a következőt. És a következőt...

Vagyis, ha folyamatosan a túlélő agyad utasításait akarod követni, akkor készülj fel az állandósuló negativitásra.

Példa a túlélő agy működésére

Nemrég mesélte egy coachingosom, hogy a párjával már évek óta vitatkoznak a 'de miért kell lehajtani a wc-ülőkét'-kérdésen. Minden egyes alkalommal, amikor neki kellett a férfiú helyett megfogni az ülőkét, bosszankodott egy sort. Végül sikerült a szerelmével megértetni, hogy számára egy olyan egyszerűnek mondható tett, mint az ülőke lehajtása egyet jelent egy romantikus vallomással, így a férfi 'próbaidőt' kért, amíg rutinná teheti a szokást.

Miután ez megtörtént, érdekes dologról számolt be a coachingosom. Az első héten még repesett az örömtől a lehajtott deszkák láttán, és ezt szavakkal ki is fejezte a párja felé. A második héten még mosolygott. A harmadik hétre pedig teljesen elfeledkezett róla, hogy ez valaha is problémát jelentett kettőjük között.

Hogyan jött fel ez a szimplának tűnő eset a coachingunkon? Úgy, hogy elkezdte ecsetelni, hogy mennyire felbosszantja, hogy a párja sose áztatja be az edényeket maga után... Mi történt pontosan? Amint a probléma megoldódott, az agya keresett egy újabb okot, amibe beleköthet - és kezdődött elölről a kör.

Szerencsére ebben az esetben fülön csíptük a túlélő agy probléma-kereső (vagy inkább generáló?) működését, így lassan, de biztosan elkezdhettük a pozitivitásra való áthangolását.

1 x 3 x 21 = Boldogság!

Mint ahogy az összes izmodat edzed (köztük a kedvencemet, a 'szeretem magam' izomcsoportot is ^^), éppen ugyanúgy működik az agyad is. Igaz, itt nincs szükség se az edzőcipődre, se a jógamatracodra, mindössze egy percedre napi három alkalommal.

A feladat a következő: reggel, amikor fogat mosol, délben, amikor megszólal az ébresztőd, és este, amikor ismét fogat mosol szánj egyetlen egy percet arra, hogy keress valami pozitívumot.

Adj hálát, fedezz fel valami szépet, vagy értékeld egy aznapi sikeredet. Nem kell túlgondolni a pozitív dolgokat, hiszen olyan egyszerű, mégis csodával egyenértékű dolgok is szerepet kaphatnak a listádon, mint hogy lélegzel, hogy van hova haza menned, hogy ma milyen finomat ebédelhetsz, vagy hogy a lift helyett a lépcsőt választottad.

A vélemények eltérnek, hogy hány nap szükséges egy új cselekedet szokássá alakításához. Lehet 21, 45 vagy 90 is, de azt hiszem, hogyha a boldogságod a tét, akkor napi 3 percet igazán nem nagy feladat rászánni. ;)

Ennek a 3 percnek hála az agyad megtanulja, hogy végre ne csak a vészhelyzetekre tartalékolja a boldogság-hormonjaidat (szerencsére elég kevés az esély rá, hogy még ma egy gepárd elől kell megmenekülnöd), hanem bátran fel merje szabadítani napjában többször is. Sőt, a következő probléma megoldása után ne kezdjen el azonnal egy újabb megoldandó gondra összpontosítani, hanem végre értékelje a pozitív eredményt.

Őszintén...

Összesen 14, tudatosan bő 4 éve edzem az agyamat pozitív gondolkodásra és boldogságra. Hála-listával kezdtem és folytatom azóta is. Őszintén, sosem hittem, hogy ilyen fajta boldogság valóban megtörténhet velem. Nem azért, mert annyira pesszimistán néztem a jövőben, hanem mert egyszerűen nem hittem el, hogy létezik.

Hogy panaszkodok-e? Igen! Hogy szoktam-e szomorú lenn? Depressziós? Lehangolt? Igen! 

DE! Most már akár percek alatt fel tudom ébreszteni a boldogság-hormonjaimat, ha akarom. És ez, a boldogság titka a nagyok szerint - és szerintem is. :)

Szeretettel ölellek,

Anna ♥

Self-Love Coach és a Modern Istennők Kézikönyvének írója